Az akvárium üzembe helyezése

Ezt a cikket azok számára írom, akik még most ismerkednek az akvarisztikával, de gondolom azok is tudnak új ötleteket meríteni belőle, akiknek már gyakorlati tapasztalata is van.Ez egy általános ismertető, a fontosabb lépéseket említem csak meg.

Az akvárium elhelyezése:

Fontos, hogy a lakásban hová helyezzük az akváriumunkat. Nem  a ma divatos Feng Shui követelményei az elsődlegesek, hanem a kicsiny életterünk optimális külső környezeti hatásai. Értem ez alatt, hogy olyan helyet szükséges biztosítani, ahol nem érik az akváriumot káros külső behatások, hiszen később, már nehezebb egy akár több száz kilós akváriumot mozgatni. Érdemes tehát már az elején megfontoltnak lennünk.

Amire figyelnünk kell:

- Ne tegyük az akváriumot olyan helyre, ahol hosszabb ideig közvetlen napsütés éri, mert ez erős algásodáshoz vezethet.

- Ne tegyük az akváriumot olyan helyre, ahol nagy mozgás van, ez zavarhatja a halainkat.

- Ablak alá sem érdemes helyezni,  a hátulról érkező fény ritkán használ az akváriumunk optikai megjelenésének.

- Minden esetben stabil tartószerkezetre helyezzük az akváriumot, figyelembe véve, hogy egy vízzel feltöltött akvárium jelentős súllyal rendelkezik, pl. egy 54 literes akvárium teljesen berendezve kb. 70 Kg, egy 200 Literes pedig kb.250Kg. Ezt a hagyományos bútorok,asztalok már nem bírják el megbízhatóan, tehát szükségünk lesz egy speciális akvárium bútorra. Nem is érdemes rizikózni, hiszen ha a tartóállvány hibájából eredően történik baj, sokkal tetemesebb anyagi kárunk származik, mintha már az elején megfontoltan vásároltuk volna össze a termékeket, arról nem is beszélve, hogy egy szép akváriumszettet elcsúnyít egy nem hozzáillő házi bútor!

- Az akvárium, és a bútor közé minden esetben szükséges valamilyen dilatáló anyagot tennünk, pl. polifoamot, hogy az esetleges egyenetlenséget semlegesítsük. Sok esetben ez a garancia feltétele is!

Üzembehelyezés:

- Miután eldöntöttük az akvárium melyik részén lesz a lakásban, és gondoskodtunk a megfelelő tartóállványról, és dilatáló anyagról, következő feladatunk az üzembe helyezés. Az általunk kínált akváriumszettek mindig a megfelelő, és nem aláméretezett technikai berendezésekkel vannak ellátva, így a biológiai egyensúly is könnyen fenntartható, ha pár alapszabályt betartunk:

- Az akvárium csapvízzel történő felengedése után használhatunk különböző vízkezelő szereket,  így a  beállási idő lerövidül.

- Ezután elindíthatjuk a szűrőt, és a fűtőt, és így legalább 1 hétig járatjuk a rendszert.

- Ha élő növényeket is szeretnénk az akváriumba rakni, ezt egy hét után megtehetjük, és  a növények gyors beépülése érdekében használhatunk különböző vízinövény ápoló szereket. Ebben  a formában még 2 hétig járatjuk az akváriumot, csak  a nővényápoló szereket adagoljuk a vízhez, ha szükséges.

- Eltelt 3 hét, érkezhetnek a halak. Lehetőleg egy helyről vegyük őket, és érdemes egy fajtából több darabot vásárolnunk. Általános szabály, hogy ahány literes az akváriumunk, annyi cm halat tehetünk bele, pl. egy 72 literes akváriumba 72 cm- nyi halat tehetünk, persze ezt felosztva  a halak méretével, és darabszámával, pl. 10 db 7cm-re megnövő halat, vagy 20 db 3,5 cm-re megnövő halat tehetünk bele.

- A haltelepítés után ne etessük a halakt 2-3 napig, hiszen az éppen beállt biológiai egyensúly az akváriumban már így is egy erős lökést kapott a frissen telepített halaktól, ugyanis azok folyamatosan terhelik a vizet az anyagcseréjükkel. 2-3 nap után óvatosan elkezdhetjük az etetést, de az első pár napon csak a szokásos adag harmadát- felét érdemes adni, és felvinni az adagot kb. 1 hét alatt a normálisra. Érdemes megjegyezni, hogy egy egészséges halnak 1 heti koplalás után sincs semmi maradandó baja.

- Eltelt 4 hét, csinálhatunk az akváriumunkban egy részleges vízcserét, ami maximum 20% lehet a teljes vízmennyiségnek. Érdemes ezt egy vonalzóval kiszámolni, és pl. a hőmérőt oda ragasztani, ahol a vízoszlop magassága van a vízleszívás után. Így elkerülhetjük, hogy túl kevés, vagy túl sok vizet cserélünk egyszerre. A visszatöltött vizet érdemes vízkezelő szerekkel klórtalanítani, vagy egy pár napig pihentetni. Ajánlatos az esetleges algátlanítást ilyenkor elvégezni.

- A 8.-ik héten szabad először takarítani a szűrőnk szivacsát(ez egy kicsi, belsőszűrővel rendelkező akváriumra vonatkozik), amit egy kevés akváriumból leszívott vízben kell kimosni, soha nem csapvízben, különben  a nagyon nehezen kialakított hasznos baktériumkultúránkat egy pár perc alatt tönkretesszük. Valószínű, hogy mostanra már alaposan lecsökkent a szűrőnk teljesítménye, de ez nem gond, hiszen minél lassabb a vízátfolyási sebesség, annál hatásosabb a biológiai szűrése. Persze ezzel egyenes arányban romlik a mechanikai szűrése, de ez kisebb gond, ha nagyon mulmosodna az akvárium, egy leszívó csővel könnyen össze porszívózhatjuk az akváriumunkat, egy pár liter víz kiszívásával, amit egyszerűen pótolunk. Nem szabad a szivacs mosásakor alapos munkát végezni, maradhat a "koszból" a szivacsban valamennyi, könnyebb lesz az újra indulása  a biológiai körforgásnak. Belső szűrő takarítása után már ne etessünk aznap.

- Tulajdonképpen elértünk a végére, az akváriumunk ennyi idő alatt már megfelelően beállt, 2 hetente szükséges egy részleges vízcserét, és 2 hét múlva egy szűrőtakarítást végeznünk. Érdemes egy napot kinevezni ezekre a feladatokra, így nem felejtődik el. Nem sok munka, ha mindig elvégezzük, nem hanyagoljuk el, 20 perc alatt végzünk vele, azaz havi negyven percet rabol el az életünkből az akvárium karbantartása, úgy gondolom ez megéri, hiszen ennél sokkal többet kapunk tőle vissza.

- Nagyobb méretű, külső szűrővel rendelkező akváriumok esetében elég a félévi, vagy ha belsőszűrővel is rendelkezik, akkor az évenkénti egyszeri takarítása. Persze ilyenkor a belsőszűrőt 2- 3 hetente takarítani kell, és mivel ebben az esetben a belsőszűrőt csak " kukának" használjuk,  a mechanikai szennyeződések összeszedésére, azt moshatjuk csapvíz alatt is. A baktériumkolóniánk tetemes része a külső szűrőnkben helyezkedik el.

 

 

 

Remélem rövid írásommal sikerült egy alapvető segítséget nyújtani a kezdeti nehézségek áthidalására, de talán a legjobb megoldás, ha minél többet olvasunk utána a témának szakkönyvekben, vagy a hálón, hiszen élőlényeket szeretnénk tartani, és ezt nem lehet felelőtlenül megtenni. Bármilyen felmerülő kérdésre szívesen válaszolunk!

 

 

Üdvözlettel: Az AquaTop Csapata        Lásd a különbséget!

 

 

következő cikkek:

eladó akvárium, akvárium készítés, akváriumi halak, tengeri akvárium, akvárium berendezése, díszhalak, terrárium, akvarista